🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > Maria Trost
következő 🡲

Maria Trost (ném. 'Mária Vigasztalása'): búcsújáró hely Graz (Au.) északkeleti külvárosában. Kegyszobra a Vigasztaló Mária. - Tört. Az 1617: először említett Purbergen 1636: a tulajdonos kastélyt s Szt Joachim és Anna-kpnát épített. A nép ezért a helyet Annabergnek v. Joachimsbergnek kezdte nevezni. 1676: a hegy ura, Johann Maximilian von Wilferstorff a reini kolostorban élő testvérétől kapott egy Mária-szobrot. Ennek tiszt-e akkor kezdődött, amikor a Wilferstorff család súlyosan beteg kislánya imádkozott a szobor előtt és meggyógyult. 1689: a szobor a kastéllyal együtt Franz Caspar Conduzi birtokába került, aki a kpnát megnagyobbította. 1695: már 200 fogadalmi tábla és sok votiva jelezte az imameghallgatásokat. A birtokot 1709: Conduzi a pálosokra bízta, akik 1714: nagy építkezésbe kezdtek. 1719. IX. 10: volt az új tp-ban az első szentmise. 1720: elkészültek a tornyok, 1722-34: a mellékoltárok. Mária Terézia (ur. 1740-80) idejében 20 szerz. gondoskodott a zarándokokról. II. József (ur. 1780-90) 1786: a rházat feloszlatta, egyetlen pálos atya maradt plnosnak. A ktor D-i szárnyát egy vendéglősnek adták el, aki a régi sekrestyéből istállót csinált. 1846: a ferencesek vették át. 1990: a tp-ot teljesen felújították. - A főoltár fölött 4 oszlop között áll az 1460 k. készült Mária-szobor. Fölötte angyalok tartják a tit-t: Solatium Vitae Nostrae, 'Életünk Vigasztalása'. - Mellékoltárai: a kereszthajó É-i oldalán: Mária születése, a D-in: Szt Joakim. Az É-i oldalon eredetileg Remete Szt Pál-oltár volt, amit a ferencesek Porciunkula-oltárrá alakítottak, és Padovai Szt Antal tiszt-ére is új oltárt építettek; Szt Mihály, a D-i oldalon Szt Walburga, a Nagy Szt Család és Paolai Szt Ferenc oltára a pálos időkből való. **

Wallfahrtskirche ~. Graz, 2001.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.